...a lavinát Quodlibet indította el „Én még emlékszem” című posztjával, amiben végül is a Kádár-rendszert rugdosta, tegyük hozzá, jogosan. Még egyszer és lassan mondom: jogosan. Mert neki olyan emlékei voltak róla. Aztán jöttek néhányan, köztük én is, más emlékekkel, ami annyiból érdekes, hogy lám, nem vagyunk egyformák, másképpen éltük meg azt a szájba lökött Kádár-rendszert, pedig a hasznunk mindösszesen annyi volt (a posztra reagáló emlékezőkön kívül persze jóval többen vagyunk, akár tömegekről is beszélhetünk) hogy esélyünk lett egy minőségibb életre (ami ugyebár más szempontból langyos, húgymeleg), mint amit teszem azt, a Horthy-rendszer nyújtott volna, ha netán tovább regnál a II. világháború után. Mert a megszépítő emlékezet már azt is muskátlis korszaknak tünteti fel manapság, holott az sem az volt. (arról már nem is beszélek, hogy annak a kornak is megvoltak a spiclijei, elég ha csak Závada könyvét, a Jadviga párnáját említem, bár ez most mellékszál, csak annyiban lényeges, hogy alig hiszem, hogy az Orbán-kormánynak ne lennének besúgói, legföljebb nem olyan „zseniálisan” felépített a rendszer, mint a Kádár-korszakban, bár úgy tűnik, csiszolgatni lesz idejük.
Előrebocsátom: gazdasági kérdésekhez fingom nincs. Azt viszont tudom, hogy a Kádár-rendszer, egyáltalán a szocialista rendszer gazdaságilag halára ítéltetett. Azért is, mert nyilvánvaló, gazdaságilag, pénzügyileg nem függetleníthette magát a Nyugattól, erre példa, hogy egy nagyobb csődöt elkerüljünk, kénytelenek voltunk az IMF-be belépni, Fekete így tudott összeharácsolni egy kis manit, késleltetve a nagy krachot. Azonkívül azt is megismétlem: a viszonylagos létbiztonságnak (amit langyos víznek tituláltak) ára volt.
Tehát nem akarok én vitatkozni józan észérvekkel, mint amit például Hmmm felsorakoztatott, csak épp valami bassza a csőrömet.
Mégpedig az, hogy hányan jöttek ki vesztesen, illetve győztesen a rendszerváltásból. Mondhatnánk, mindenki, hiszen a szocialista gazdaság tarthatatlan volt. Más viszont azt mondja, egy nagy lófaszt, és valószínű, a mai állapotokat ismerve, ők jóval többen vannak. No már csak azért, mert a híradót nézve, azzal kelek, és azzal fekszem, hogy mecsoda gazdasági válság jöhet még, ölég borús képet festve az egekre. És itt a bibi! Mert alig hiszem, hogy a bankárvilág gurujai, ha buknak is mázsás összegeket, mert elkúrták a spekulációt, kukázni kényszerülnének, míg innentől kezdve növekszik a kukát megrohamozók száma, akik elvesztették munkájukat. Érdekes statisztika lesz: hány fő esik egy kukára? Vagy fordítva... Csak azért, mert nehányan valamit félrespekuláltak, milliók egzisztenciája foszlik a semmibe. De a lényeg: úgy tűnik, katasztrofális a helyzet. Az első jelek, teszem azt a londoni külvárosi lázadások már megvannak. Vagyis a szocializmushoz képest agyonidealizált kapitalizmusnak is megvannak a betegségei, mi több, újfent kimutathatja farkasfogát, mert nincs már a mumusként emlegetett cuclizmus, már nem kell a kapitalistának saját munkásainak a buksiját simogatnia, hogy lám, te sokkal jobban élsz, mert adok neked még egy kis szociális juttatást, hogy még jobban éljél...
És én már csak azért sem tudok itt józan, hideg fővel gazdasági érveket citálni, amik valószínű, igazak, mert én abba a kategóriába tartozom, vagyis a társadalom nagyobbik részéhez, akik bizony nem tudják józan fővel szemlélni az eseményeket, mert azokat szemlélve azon esélyesek közé sorolhatják magukat, akik könnyen elveszthetik munkájukat. Fel tudom mérni ez mit jelent, esetleg a saját bőrömön (szerencsére csak egy hónapig tartott), mint oly sokan mások. Tehát: van ilyen ügyben empátiám.
Viszont gyanítom, a józanul, hideg fővel érveket citálók már nem rendelkeznek annyi empátiával, tán azért sem mert nem érzik annyira veszélyben egzisztenciájukat, vagy pedig az egzisztencia a szó nekik egészen mást jelent. Erről jut eszembe: mit is mondott cicanadrágban szteppelő Ferink pimasz cinizmussal, midőn bejelentette a megszorításokat? Nem kell félni, nem fog fájni! Neked, baszki, valóban nem fájt, no meg a radiátoron ücsörgő mamádnak sem! Hogy is szólt a harmincas évekbeli kuplé? Kétszáz havi fixszel az ember könnyen viccel. No meg mit is mondott Radnóti? „...míg én a dolgozót is, ki a dolgáért remeg...”
Úgy hát engedtessék meg nekem, hogy bezony, a Kádár-korszakra nagyobb nosztalgiával emlékezhessem, mint a rendszerváltás utánira, mert nekem olybá tűnik lassan, hogy cseberből vödörbe kerültem.
No ennyit válaszként, kissé fésületlenül, amire egyesek a demagógia titulust is rásüthetik, csak hát mondom, őket még nem láttam a kukák körül sündörögni...
