En crapudine
Hajdan rakoncátlan fürtjeimről

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Legyünk őszinték: a terrorelhárítók kicsit lassúdadak voltak, midőn egy rasztahajú férfi zavarta meg az augusztus huszadiki szabadtéri szentmisét, ott, a Bazilika előtt. Az önjelölt Jézus valahogy átcsúszott a kordonon, majd kézi hangosbeszélőn győzködte ugrándozva a jónépet arról, hogy ő a Megváltó. Fél percig ingadoztak, aztán mégsem hittek neki. Mert ennyi idő telt el, míg némi mafla tétlenség után a biztonsági emberkék (tán lefizették őket a kufárok), becsomagolták, és elszállították a pszichiátriára. Közben egyikük állítólag a legyeket hessegette róla.

Aztán persze közleményt adtak ki, miszerint „a rendbontás során védett vezető nem került veszélybe, biztonságukat az incidens nem zavarta meg”. Örülök, hogy többek között a nemzet golyóstolla sem került veszélybe, de azért a blama vitathatatlan. Bár azt mondják, ilyen még nem fordult elő, tehát nem is készülhettek fel rá, no meg a biztonsági emberek, illetve a lelkes önkéntes szervezők egymásra vártak.

Gondolom, innentől kezdve a terrorelhárítók már szorgalmasan gyakorolnak, hogy ha netán jövőre egymillió rasztahajú pici Krisztus (Moldova után szabadon), hintené az igét a Bazilika előtt, hamar begyűjtsék őket. Mert egy egyházi tisztviselő szerint az ilyen példa ragadós lehet...

No de ha már a rasztánál tartunk, hallga csak, hogyan is varázsol el minket az ugyanilyen sörényű Bob Marley…

 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

— Tessék mondani, tényleg igaz, hogy a tűzijáték okán most fél áron lehet felutazni Pestre és vissza? – kérdeztem még pénteken a MÁV-pénztár üvegkalitkájában ücsörgő tündérkét. Az mosolyogva bólintott. Vérszemet kaptam:

— És érvényes ez intercityre is?

— Csak magára a menetjegyre, a helyjegy már teljes árú, de természetesen utazhat az intercityn.

Itt jegyzem meg, eszem ágában sem volt nékem a paraszt- és királyvakító tűzijátékot bámulni sziporkázó szemmel, valahol a rakparton gyűrődni közben, pusztán páromhoz utaztam fel Pestre. Ami jó néhány hete már nagyobb kiadás, hiszen egy csapásra megvonták az ötvenöt éven felülieknek adott húszszázalékos kedvezményt. Pedig, én marha, majd beszartam, úgy igyekeztem az idő gyorsabbra tekerésének ügyében, hogy élvezhessem azt a húsz százalékot. De csak két évre jutott a talmi élvezetből. Rácsesztem. Mert az időt már nem lehet visszatekerni (Az idő irreverzibilis folyamat, mint mondá Kertész Ákos Makrájában Vali.) Itt állhattam megint, pofára esve, két évvel vénebben, százszázalékos bilétával a kezemben. Érthető hát, ha néha úgy érzem, rólam is elmondhatnák: olyan faszari ez a manus, hogy a csigát is felkísérné két forintért Pestre. Vagy húsz százalékért. Ötven százalék pedig? Maga a mennyország, ezért már füllenteni is érdemes. Kit érdekel, hogy a helyjegy teljes árú, akkor is spóroltam valamit. Hiszen a MÁV is spórol rajtam, mert már nem igazán tudom, mitől intercity az intercity: kezd lerohadni a kosztól ragadó gyorsvonat színvonalára, már ha ismerik ott ezt a szót egyáltalán. Ráadásul késik is. De legalább légkondi van ebben a gatyarohasztó hőségben.

— Jó, akkor kérek egy retúrt Kőbánya-Kispestig, és egy helyjegyet!

Erre a tündérke (tényleg az volt) pedig:

— Én azt javaslom, a Nyugatiig kérje, nehogy a kalauz kötözködjön, így is olcsóbban jön ki.

Ebben maradtunk. No azért a MÁV megint spórolt rajtam egy kicsit: nem működött a légkondi a kocsiban. Rohadtunk-főttünk csendesen, beletörődve, miközben két kis nyamvadt ablakon szivárgott be egy picinyke ájer. Kalauznak pedig nyoma nem volt, tán lemaradt az egyik állomáson. Vagyis kérhettem volna csak Kőbányáig azt a kurva jegyet.

De ma már vasárnap van, kora reggel, éjszaka pedig lidérces álmaim forgattak vacogva az ágyban. Mert mi lesz, ha tényleg fölém tornyosul egy kalauz a visszaúton, és kikérdez a kis vonatindító “palacsintasütőjét” suhogtatva, milyen is volt a tűzijáték? Én pedig makoghatok arról valamit, amit a híradóban láttam…

Vagy a fülébe dúdolom ezt a nótát, hátha meghatódik. Hallga csak! Hátha van kalauz is köztetek!

 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

1969, agusztus 16-án, a második napon már javában zengett-bongott a woodstocki fesztivál, ma már klasszikusnak számító együttesek, mint például Santana, a Canned Heat, Creadence Clearwater Revival, Ten Years After, Mauntain, az énekesek közül fülem és szívem csücske, Janis Joplin hirdette a virágos igét úgy félmilliónyi néző, hallgató elé, akik sárban, alkoholban, marihuanában fetrengtek, legalábbis jó részük. A krónikások szerint nagyobb botrányok nélkül. Ott volt tehát a hippi és popnemzedék krémje, egy új időszámítás kezdetén.

Mi meg itthon pislogtunk duzzogva, hogy egy-két szerencsés emberkén kívül mit sem hallhatunk belőle. Aztán persze mégis volt hozadéka a nagy woodstocki összeröffenésnek. Merthogy mégse irigykedjünk annyira, Aczél elvtárs úgy gondolta, jól bele kellene rúgni ebbe a kapitalista förmedvénybe, ahol az ifjak dagonyáztak. Szólt is Déry Tibornak, ugyan írna már egy képzelt riportot a fesztiválról, persze ne szépet. Déry pedig, szegénykém, aki pedig jeles író, bérbe is adta a tollát, rittyentett hát egy aczélos gusztusú kisregényt. No de már erről akkor musicalt is kéne csinálni, mondjuk, a Vígszínházban, ötleteltek tovább ott fenn. Zeneszerző és együttes után néztek, előbb Illéséket környékezték meg, de ők nem álltak kötélnek. Aztán jött Presser és az LGT. Innentől kezdve pedig mintha nem egy pályán mozogna a Déry-gondolat és a zene, sőt gyanítom, kupán durrantotta magát a cél (Aczél, hehehe!): vagyis a woodstocki fesztivál lejáratása. Mert Presserék, Adamis Annával karöltve, olyan dalokat komponáltak hogy máig csudájára járunk, és azt érezzük, hitelesen adták vissza nekünk a fesztiválhangulatot, egészen mást sugallva… Történt pedig mindez 1973-ban, rekordokat döntögető nézettséggel, és még manapság is hálás darab, ha valamelyik teátrum a műsorára tűzi. Akár a szolnoki is.

Aztán persze megjelent a zenei anyag korongon is, vitték mint a cukrot, viszik még ma is, pedig 1998-ban újra feldolgozták a gyöngyszemeket. Hogy melyik a jobb, csak az tudja eldönteni, aki mindkét verziót hallotta. Az első jobban szívünkhöz nőtt, a második viszont cizelláltabb, és ami lényeg: egy fiatalabb generáció, például Ákos, vagy Kaszás Attila is tökéletesen átélte Sajnos Kaszás Attila már nincs közöttünk. De a hangja igen. Emlékezzünk hát őrá is most! Hallga csak! 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

(Ezt a szösszenetet eredetileg kommentnek szántam, Quodlibet posztjára, de aztán elkapott a hév. Van ilyen...)

Persze hogy volt cenzúra a Kádár-rendszerben! Én ezt percig nem vitattam! (Mint ahogy kedvenc fároszom, Hofi mondta, az első sorban ült a Cenz úr, mellette Cenzné, vagy fordítva, már nem emlékszem pontosan). De ettől viszont percig sem érzem értéktelenebbnek azt a tudást, amit a szerinted agyoncenzúrázott könyvekből meríthettem. Mert viszont rengeteg könyv átcsusszant cenzúrázatlanul, hiszen kapacitása sem lett volna a „cenzúraügyi bizottságnak” mindent elolvasnia. Emlékszel még az ünnepi könyhetekre például? Rengeteg könyv között lehetett turkálni, akár klasszikus, akár mai magyar irodalomról (akkor mainak számító) külföldi művekről legyen szó. Mellesleg megjegyzem: Nemeskürty, akkor még eretneknek számító könyvét a II. magyar hadseregről biztos hogy előzőleg átmazsolázták. Ennek ellenére Nemeskürty a rendszerváltás után megjegyezte: könyve minden szavát azóta is állja, és a többi kiadás, melyek már a rendszerváltás után jelentek meg, csak apró változásokat tartalmaznak... Ezt az a Nemeskürty mondta (aki előtt le a kalappal, mélységesen tisztelem, mert sok magyar köszönheti neki identitástudatát), aki idős korára már kicsit megzakkant, és már erősen jobbos létére mond már marhaságokat...

Vagy feltételezed, hogy például Passuth műveit bötűről bötűre átnyálazták? Kodolányiét? Esetleg Görgey memoárjait? Vagy minden egyes külföldi íróét? Camus-t, Moraviát? Merle-t? Tehát égessek el mindent, mert hátha valamelyik cenzúrázva van, innentől kezdve szar, értéktelen az egész? Vagy mert Te fitymálod, mert kilóra merészeltem őket venni? Fillérekért? Azokon épültem, csiszoltam irodalmi tudásomat (lehet, nem eléggé csiszolt), és ha nem lettek volna olcsók, most nippekkel, horgolt terítőkkel lennének teli otthon a polcok. Megkockáztatom: a Kádár-rendszer sokkal többet tett a magyar „köznép” műveléséért, mint bármely rendszer, akár cenzúrázva is, az Aczél-féle hármas T rabigája alatt. (A sors iróniája, hogy a mai írók zöme a Kádár-érában szocializálódott, illetve azon, amihez még hozzájutott a tiltott gyümölcsökből.)

Sosem felejtem el: a könyvnapon, a múzeumudvarban ott roskadoztak a könyvek, tömeg volt, turkáltak köztük, vitték a köteteket, mi pedig, nyomdászok egy kézisajtón ex libriseket gyártottunk. Közben a hangszórókon (a megtűrt) Szörényi Utazás lemezéről a Zazi szólt... Valószínű, az is átcsúszott a büdös nagy cenzúrán... Ezt az érzést, akárhogy fitymálod, tőlem (és még vagyunk páran) nem tudod elvenni...

Másfelől: én immáron önmagamat cenzúrázom, a pénztárcám miatt. Rohadt drága könyvekre nem költök, mert már amúgy is tele vannak otthon a könyvespolcok, hitvesemmel együtt (aki szintén nagy könyvrajongó, sőt némelyik témában máig formás popója alá rak engem), nem lenne elég még egyszer az életünk, hogy újfent végigolvassuk azokat a könyveket, amiket abban a rohadt, agyoncenzúrázott korszakban vettünk... Tehát marad a könyvtár...

És hogy mégis, tudjuk miről is fecsegek itt, hallga csak a Szörényi-számot!

 

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

...a lavinát Quodlibet indította el „Én még emlékszem” című posztjával, amiben végül is a Kádár-rendszert rugdosta, tegyük hozzá, jogosan. Még egyszer és lassan mondom: jogosan. Mert neki olyan emlékei voltak róla. Aztán jöttek néhányan, köztük én is, más emlékekkel, ami annyiból érdekes, hogy lám, nem vagyunk egyformák, másképpen éltük meg azt a szájba lökött Kádár-rendszert, pedig a hasznunk mindösszesen annyi volt (a posztra reagáló emlékezőkön kívül persze jóval többen vagyunk, akár tömegekről is beszélhetünk) hogy esélyünk lett egy minőségibb életre (ami ugyebár más szempontból langyos, húgymeleg), mint amit teszem azt, a Horthy-rendszer nyújtott volna, ha netán tovább regnál a II. világháború után. Mert a megszépítő emlékezet már azt is muskátlis korszaknak tünteti fel manapság, holott az sem az volt. (arról már nem is beszélek, hogy annak a kornak is megvoltak a spiclijei, elég ha csak Závada könyvét, a Jadviga párnáját említem, bár ez most mellékszál, csak annyiban lényeges, hogy alig hiszem, hogy az Orbán-kormánynak ne lennének besúgói, legföljebb nem olyan „zseniálisan” felépített a rendszer, mint a Kádár-korszakban, bár úgy tűnik, csiszolgatni lesz idejük.

Előrebocsátom: gazdasági kérdésekhez fingom nincs. Azt viszont tudom, hogy a Kádár-rendszer, egyáltalán a szocialista rendszer gazdaságilag halára ítéltetett. Azért is, mert nyilvánvaló, gazdaságilag, pénzügyileg nem függetleníthette magát a Nyugattól, erre példa, hogy egy nagyobb csődöt elkerüljünk, kénytelenek voltunk az IMF-be belépni, Fekete így tudott összeharácsolni egy kis manit, késleltetve a nagy krachot. Azonkívül azt is megismétlem: a viszonylagos létbiztonságnak (amit langyos víznek tituláltak) ára volt.
Tehát nem akarok én vitatkozni józan észérvekkel, mint amit például Hmmm felsorakoztatott, csak épp valami bassza a csőrömet.

Mégpedig az, hogy hányan jöttek ki vesztesen, illetve győztesen a rendszerváltásból. Mondhatnánk, mindenki, hiszen a szocialista gazdaság tarthatatlan volt. Más viszont azt mondja, egy nagy lófaszt, és valószínű, a mai állapotokat ismerve, ők jóval többen vannak. No már csak azért, mert a híradót nézve, azzal kelek, és azzal fekszem, hogy mecsoda gazdasági válság jöhet még, ölég borús képet festve az egekre. És itt a bibi! Mert alig hiszem, hogy a bankárvilág gurujai, ha buknak is mázsás összegeket, mert elkúrták a spekulációt, kukázni kényszerülnének, míg innentől kezdve növekszik a kukát megrohamozók száma, akik elvesztették munkájukat. Érdekes statisztika lesz: hány fő esik egy kukára? Vagy fordítva... Csak azért, mert nehányan valamit félrespekuláltak, milliók egzisztenciája foszlik a semmibe. De a lényeg: úgy tűnik, katasztrofális a helyzet. Az első jelek, teszem azt a londoni külvárosi lázadások már megvannak. Vagyis a szocializmushoz képest agyonidealizált kapitalizmusnak is megvannak a betegségei, mi több, újfent kimutathatja farkasfogát, mert nincs már a mumusként emlegetett cuclizmus, már nem kell a kapitalistának saját munkásainak a buksiját simogatnia, hogy lám, te sokkal jobban élsz, mert adok neked még egy kis szociális juttatást, hogy még jobban éljél...

És én már csak azért sem tudok itt józan, hideg fővel gazdasági érveket citálni, amik valószínű, igazak, mert én abba a kategóriába tartozom, vagyis a társadalom nagyobbik részéhez, akik bizony nem tudják józan fővel szemlélni az eseményeket, mert azokat szemlélve azon esélyesek közé sorolhatják magukat, akik könnyen elveszthetik munkájukat. Fel tudom mérni ez mit jelent, esetleg a saját bőrömön (szerencsére csak egy hónapig tartott), mint oly sokan mások. Tehát: van ilyen ügyben empátiám.

Viszont gyanítom, a józanul, hideg fővel érveket citálók már nem rendelkeznek annyi empátiával, tán azért sem mert nem érzik annyira veszélyben egzisztenciájukat, vagy pedig az egzisztencia a szó nekik egészen mást jelent. Erről jut eszembe: mit is mondott cicanadrágban szteppelő Ferink pimasz cinizmussal, midőn bejelentette a megszorításokat? Nem kell félni, nem fog fájni! Neked, baszki, valóban nem fájt, no meg a radiátoron ücsörgő mamádnak sem! Hogy is szólt a harmincas évekbeli kuplé? Kétszáz havi fixszel az ember könnyen viccel. No meg mit is mondott Radnóti? „...míg én a dolgozót is, ki a dolgáért remeg...”

Úgy hát engedtessék meg nekem, hogy bezony, a Kádár-korszakra nagyobb nosztalgiával emlékezhessem, mint a rendszerváltás utánira, mert nekem olybá tűnik lassan, hogy cseberből vödörbe kerültem.

No ennyit válaszként, kissé fésületlenül, amire egyesek a demagógia titulust is rásüthetik, csak hát mondom, őket még nem láttam a kukák körül sündörögni...

0
7 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ilyen című műsort fogtam ki szombati henyélésem közepette az M2-esen. Nem celebnyikekről szólt a muzsika, tehát a cím kicsit félrevezető. Hanem ez a műsor a kisebbségek, romák, fogyatékkal élő emberek és a nők sorsát boncolgatja. Jelen esetben a romákét.

Kár, hogy ennyire eldugták ezt a műsort, az ebéd utáni szieszta idejére. Többet érdemelne. Mert a sorozat ezen része három roma leányzóval foglalkozott. Egyikük tanítónőnek készül, másikuk szociológusnak (bár gyanítom, ma már Dunát lehet velük rekeszteni) a harmadik pedig építészettel foglalkozik, bár ahogy szavaiból kivettem, nem biztos, hogy ott ragad le, pedig látszott, komfortos a témában, már amennyire egy fiatal pályakezdő lehet. Mi tagadás, a három lány elbűvölt. Tudták, honnan indultak, azt is tudják, hová akarnak érni. Gyanítom, teljesülni fog kívánságuk, már csak abból is, ahogy a dokumentumfilm végigkísérte életük egy szeletét. Például a leendő tanítónőt a csillogó szemű nebulók közt, lubickolt szeretetükben. És abban is bízom, hogy származásuk miatt nem éri őket hátrányos megkülönböztetés. Úgy tűnik, nekik sikerült. Erősíthetik a még oly zsenge roma értelmiségi réteget. Lehet, szerencsések voltak. Hiszen környezetük, a családi háttér nem húzta vissza egyiküket sem, mi több, a szülők tanulásra sarkallták őket, így az érvényesülés jóval rögösebb útját választották.

Példaértékű eddigi életük, ezért vélem úgy, hogy fő műsoridőben kellene az ilyen filmeknek pörögniük. Mondjuk a talmi Győzike-féle baromságok és valóságshow-k helyett. De azt hiszem, ez a filmsorozat aligha fogja a kereskedelmi tévék repertoárját erősíteni…

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Rövidke kis poszt lesz ez, mert az Unió együttesre emlékeznék, akikről az ég egy adta világon nem tudok semmit. Nagylemezük nem jelent meg, csak kicsi bakelitkorongra emlékszem, tán valamelyik fiókom mélyén megtalálnám. Pedig az Úton című számuk valami szabadságzamatot nyújtott akkoriban, kamaszkorom legszebb nyarain. Remek szám, most nagyot nosztalgiáztam rajta, sorjáztak az építőtáboros, kirándulós emlékek, egy kis magyaros, szolid hippikorszak, fejcsóváló rendőrrel... No a youtube-on azért kiderült, hogy a zeneszerző Szendrődi Zsolt, a szöveget pedig Daka Olga pöttyintette papírra. Áldom kezük munkáját, no és azét is, aki a youtube-ra feltette. Katartikus élmény volt újra erre fülelni. (Bár mintha itt egy kicsit pöszén szólna, de azért így is ütős...)

És itt a másik nótájuk is, ami szintén kedves nekem:

 

No de már sündörgök is tova, újból és újból meghallgatni, de aki bővebbet tud róluk, szívesen veszem, ha tájékoztat... :)

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Úgy tűnik, mi, magyarok térdig gázolunk a kisbolygókban. Illetve szorgosak vagyunk eme mini égitestek megfigyelésében, felfedezésében. Persze lehet, más nemzetek is jeleskednek a kisbolygók kukkolásában de ne bolygassuk! Szent őrülteknek ez is egyfajta valóságshow, inkább a kis égi mütyüröket lesném én is, mint a tepsiszájú Szandikát. A lényeg: újabb magyar felfedezésű kisbolygók névjavaslatát fogadta el a Nemzetközi Csillagászati Unió. És a jó keresztapák, azaz a magyar csillagészek (ahogy Hofi mondaná), rögvest kiosztottak pár nevet, így lett többek között Kossuth Lajosról elnevezve egy aszteroida, aztán egy másik André Kertészről, és ha már Hofi Gézát említettem, hát neki is jutott egy.

Honfiúi keblem persze büszkén dagad az előző kettő miatt is, de hogy a legnagyobb humorista, parodista, színművész — azért sorolom ilyen hosszan mert zsenialitása beskatulyázhatatlan — kapott egy kisbolygót, egyetértő mosolygásra késztet. A névadásban tán az is közrejátszott, hogy Hofi magyarázta el nekünk, a könnyezve röhögő közönségnek, miképp jött létre annak idején a Szojuz—Apolló űrrandevú. Bádogosként, ereszcsatornákkal illusztrálva. Mellesleg ha nem ő meséli, ki emlékezne ma az amúgy jeles űrbéli eseményre?

És ha most zsenge kamaszként, négyökrös szekér híján, csak úgy gyalogosan andalognék haza kézen fogva egy romantikus leányzóval a diszkóból, még az óvszerkeresgélés előtt felpillantva az égre, csillagot választanánk, én Hofira adnám a voksomat.

No jó, a kisbolygó nem csillag. De Hofi az volt…

Azért nosztalgia gyanánt idézzük fel, hogyan is meséli el Hofi az óvszer nélküli űrrandevút! 

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Olvasom, hogy etikai kódex készül a budavári önkormányzat ülésére, ami foglalkozik Hadik András lovas szobrával is. Eltökölnek vele. Mert a helyzet az, hogy némelyek számára kegyeletsértőnek tűnik, amit művelnek a paci golyóival. Ugyanis az ifjúság körében hagyománnyá lett, hogy fényesre szidolozzák a paripa heréit, akár egy sikeres érettségi vizsga reményében. Én persze nem értem miért kegyeletsértő ez, hiszen nem a jeles hadfi, Hadik András golyóit morzsolgatják a sikeres vizsga reményében, hanem a lóét. Babona ez inkább, mintha négylevelű lóherét szaggatnánk nyalábra. Illetve bocsánatos bűn, én nem bíbelődnék vele annyit, nem horgadnék fel álszent módon.

De nézzük, ki is volt Hadik András, akinek méltán állítottak lovas szobrot, és amire már külföldi turisták is felhágnak (ehem) egy fotó kedvéért. No azért őket lependeríteném onnan. A kisfilm tán többet mutat meg e katonai zseniről, akit, gyanítom, sokan „csak” berlini huszárcsínyéről ismernek (ahol megtanította a poroszokat kesztyűbe dudálni, amiből aztán jó tucatnyit el is vitt), holott Hadik András széles látókörű, művelt férfiú is volt… 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Azt hiszem, a világ megint változott. Akárcsak ama bizonyos 9/11 óta. Emlékszem, azután, hogy elkövették a két ikertorony elleni merényletet, akkor is nagyot zökkent. Mert egy tévhit dőlt meg, Amerikára saját otthonában mértek csapást.

És ha reggelente kikönyököltem az erkélyre, megkávézni, rágyújtani, és a közeli kis erdő már rozsdásodó színeiben gyönyörködni, ahol a bólogató fák között már a köd ólálkodott, majd felnéztem az égre, moccant bennem egy kis félsz. Mert ha fenn, a megfoghatatlan magasságban egy repülőgép húzta szinte tunyán a kondenzcsíkot, sokáig ez a merénylet jutott eszembe, ahogy a becsapódó gépek után, hosszasan agonizálva, önnön porába omlik a két torony. Merthogy élő egyenesben nézhettük, és eleinte sokan tán először arra gondoltunk, a soros katasztrófafilmet látjuk, míg rá nem döbbentünk a valóra: itt emberek halnak meg, lelik sírjukat a romok alatt, vagy ugranak a mélybe, végső kétségbeesésükben. Az iszlám terrorizmusról zengett a Nyugat, és ennek okán vagy ürügyén Amerika belegabalyodott egy csinos háborúba, magával rántva még jó néhány országot.

Most pedig, ha meghallom a sziget szót, minduntalan a norvég merénylet jut eszembe. Mert napjainkban Breivik iszonytató tömeggyilkosságáról harsog a világ, az ő személyiségét hámozgatják, indítékot találtak már, iszlámellenességét citálják, precizitását méltatják, ami egy elmebetegnél különösen dominálhat, dumdum golyókról beszélnek, amiért, ha jól tudom, a második világháborúban rögvest falhoz állították azt a katonát, akinél ilyet találtak. Humánum a háborúban, mondhatnám cinikusan. Aztán a memoárjáról, amit általában öregecske tábornokok jegyeznek. Vagy tébolyult elmék. Arról is beszélnek, hogy mennyire kedvelte Magyarországot, hogy csodálta Hunyadit, akinek nándorfehárvári diadaláról legutóbb másutt megemlékeztem. Lehet, csak fatális véletlen, de a hónap és a nap megegyezik: július 22.

Aztán szó esik még a rendőrség, a kommandósok teszetoszaságáról is. Az ok vélhető: a liberális Norvégia ilyesmire nem volt felkészülve. Mondom: megint nagyot zökkent a világ. És most Norvégia gyászol, búcsúzik halottaitól. Képeket láthatunk a fiatalokról, ahogy még éltükben belemosolyogtak az objektívba, töretlennek vélt optimizmusukkal. Ami most visszavonhatatlanul megtört… És tán azokban a fiatalokban is, akik túlélték valamiképp a mészárlást, és beszélni tudnak arról a vérfagyasztó, lidércnyomásos óráról…

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

...most pedig, két zorbánozás között kicsit fújjuk ki magunkat, és hogy az újabb harchoz feltöltődjünk, induló helyett tán egy kis relax gyühetne. Régóta akartam már írni Jeff Beckről, nem sokat, csak úgy kábé ezeroldalas tanulmányt, de hagyjuk ezt most a fenébe! Mert olyat találtam, hogy rögvest lepetéztem. Jeff Beck és picinyke csapata eleddig előttem tök ismeretlen leányzót, a rendkívül sokoldalú angolszász zenészt, Imogen Heappet kísérte, és a csajt, no meg a zenét hallgatva úgy éreztem, mintha a fülembe mézet csöpögtetnének. Elélvezős zene ez, kiváló muzsikusokkal. Nini, ott a háttérben a bodros hajú Tal Wilkenfeld pöngeti a basszust, aki szintén zseniális, ráadásul bájos is. Legelébb én az Eric Clapton-féle Crossroads-szeánszokon láttam Beck oldalán, már akkor lenyűgözött ujjacskáival. No de imhol a zene, pihenjenek addig a vitriolba mártott tollak...

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Beindult a hisztiverkli a ballib részéről, természetesen a gyöngyöspatai polgármester-választás okán. Hogy oda a demokrácia. Hogy a szélsőjobb taszigál minket a nácizmus felé. Mi több, már a demokratikus választás eredményét is furcsállja, például a Népszabi, hogy  a voksolás előtti, illetve alatti, településbéli gyorsszondázás (miután a roma jelölt visszalépett), még a volt polgármester-helyettes hölgyet hozta volna ki győztesnek, akit a Fidesz támogatott, aztán tessék… A macskosz belefingott a nulláslisztbe.

Csak szólok, hogy az ilyen, akár hevenyészett, akár gondos szondázások, közvélemény-kutatások már nem először bizonyultak tévesnek, hüledeztek is eleget a végső eredmény láttán a szondázó cégek, aztán, hogy túl nagyot ne égjenek, rejtőzködő szavazókról kezdtek hablatyolni. Mások pedig csalásról.

Amúgy pedig: hogy Gyöngyöspatát ezentúl jobbikos polgármester pásztorolja, számomra nem meglepő. Ugyanis ismerjük az ott történteket, bár nem mindenki az elejétől. A krónikába sokan csak ott kapcsolódtak be, mert onnantól regélték nekik, hogy fekete ruhás véderősök, mifenék kötnek bele a békés romákba, megfélemlítve őket, még a gyerekeket is. No meg ismerős a horogkeresztet hugyozó fazon története is, akibe aztán beleverték, szó szerint, az illemet. A rettegés okán.

De a történet nem itt kezdődik. Hanem valahol ott, hogy hídpénzt szedtek az idősektől, beléjük kötöttek, letarolták veteményeseiket. Tehát a rettegés foka jóval előbbre datálható, ami hovatovább állandósult állapot lett, és mondanom se kell, ezt nem a fekete ruhások gerjesztették. Csak hát, ismétlem, a balliberális sajtó idáig nagyon ritkán lapoz vissza. Viszont az emberek RENDET akarnak, most már bármi áron, és ha ezt egy radikális párt ígéri nekik, akkor az ő nyakába omlanak, azt ünneplik. Ezt használja ki a Jobbik.

Azt persze mondanom sem kell, hogy ilyesmik nem csak Gyöngyöspatán történtek, hiába ígérte a Fidesz balgán, hogy két hét alatt rendet tesz. Nem tett, nem is tehetett, hiszen nem voltak meg hozzá a feltételek. Persze azt is tudnunk kell, hogy a közbiztonság ennyit romlott, hogy a szegénység így elburjánzott, egyáltalán hogy a roma társadalom (nem csak ők!), így leszakadt, nem ötperces történet. A rendszerváltás hordaléka ez, amire ideáig nem találtak megoldást, lett légyen bármelyik kormány hatalmon, hiába kuksolt megannyi ombudsman a bokorban, amit aztán kiderült, nem elég állandóan zörgetni.

Mert aztán arra járnak, akár Martens bakancsban, a kirándulók, és a turistaháznál beteszik a lábukat a küszöb és az ajtó közé, hogy benyomulhassanak. Könnyű dolguk volt. Mert nem volt ott senki, aki igyekvést rendet akart volna tenni.

Csak a macska és a nullásliszt…

0
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

…és most ránduljunk ki picikét Blueslandre. Mégpedig egy tündéri kis csajjal, Katie Meluával. Róla annyit illik tudni (tetszelgek itt az illemtanár szerepében, pedig jó egy hónapja azt sem tudtam, hogy ilyen nevű csalogány létezik), hogy Grúziában született 1984-ben, majd a polgárháborús Grúziából 93-ban az észak-írországi Belfastba költöztek, ahol a papa szívsebészként dolgozott. Persze Belfast sem nélkülözte a bombaszakértőket, tovább vitték hát a motyót Redhillbe. Aztán a leányzó lassacskán britek ünnepelt énekesnőjévé cseperedett, méltán. Akit bővebben érdekel pályafutása, az kurkásszon bátran a Wikipédián, bőséges anyagot talál róla. No és a Youtube-on rengeteg izgalmas nótát, saját szerzeményeket és általa feldolgozottakat. Érdemes ott is mazsolázni.

Engem akkor ragadott fülön, midőn a katona lányokról írtam, és az egyik filmecske alatt futó dal előadójának őt jegyezték. Végül nem azt a kisfilmet tettem fel, de birizgált egyénisége, stílusa, így hát utána néztem-hallgattam. Elbűvölt, bár némelyik dalt kissé langymelegnek találtam, vagy épp a hangulatom nem passzolt hozzájuk.

De maradjunk most a feldolgozásoknál, jelesül két nótánál, melyeket már rengetegen kicsontoztak, de Katie Melua is hozzájuk tett valamit. Az első az On The Road Again, amit én legelébb a Canned Heat verziójában hallottam. Imhol:

Aztán most hegyezzük fülünket, miképp is tolmácsolja ugyanezt a nótát Katie Melua.

De ott van még a másik fülem csücske, az I Put a Spell on You, amit a szerző, Screamin Jay Hawkins előadásában hallgassunk most meg (hiszen amúgy rengeteg verzióban hallhatjuk ezt is, tán Nina Simone-né a legjobb, de róla majd máskor), kicsit őrült a fazon, de jó!

Ezen csavarintott még egyet a grúz csalogány. Hallga csak!

Nos, mára ennyi, nehogy kottamérgezést kapjatok!

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Már lassan hiányérzetem, van hogy pár napja semmilyen volt potentátot nem vezetgetnek pórázon, bilincsbe verve. Blamázs forog fenn, mert vége a látványosságnak, ráadásul a delikvensek póráz nélkül távoznak, igaz, azt már jóval kisebb hírverés övezi. Divatot ebből, mármint a póráz végén csoszogásból még Zuschlag csinált, igaz, nem önszántából. Aztán jöttek a többiek, mint megannyi pedigrés öleb, avagy nagykutya, akik tényleg azt hitték, sajtból van a Hold, tehát megpróbálták fölzabálni.

De mondom, az utóbbi időkben már póráz nélkül távoztak némelyek. Így aztán moccan bennem a sanda gyanú, hogy a gyanúk nem öléggé megalapozottak, ha már ezt tehetik. De a lényeg tán az: láttuk őket porig alázva (azért némelyikük megérdemli), és a kép mélyen bevésődik a retinába no és az emlékezetbe. Jobban, mint a póráz nélküli távozás. Így aztán már nem is kardinális kérdés az, hogy bűnös-e az illető, avagy nem, hiszen láttuk amit láttunk.

De mostanság maradnak a blökik, akiket a gondos gazdi sétáltat a parkban, kezében zacsival és kislapáttal, a póráz végén pedig a korlátozott szabadság tudatában ugyan, de ott viháncol a házi kedvenc. Mert már megszokta a nyakravalót. Olvastam én pici okító tanulmányokat, miként lehet rászoktatni a kutyust a pórázra. Az átütő sikert akkor érjük el, ha teszem azt, kalitkányi otthonunkban kezünkbe vesszük a pórázt, akkor ebünk boldog csaholásra fakad, a farka pedig jár, mint a motolla, mert tudja, hogy sétáltatás leszen. Persze a tökély az, ha a blöki már a szájában hozza nekünk a pórázt, és az ajtó felé táncikál.

Ez az emberre nem érvényes. Mert a szoktatás ellenére alig hiszem, hogy amennyiben a rendőrség csönget egy picit, az ajtót nyitó delikvens a póráz láttán a boldogság miatt nyüszítene. A csóválás pedig végképp elmarad…

De azért a nóta ne maradjon el! A szöveget sem árt értelmezni… Hallga csak!

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Csudát láttam! Illetve két motorkerékpárost. Nem zúgtak át a zebrán, mint a golyó, nem egykerekeztek virtuskodva, nem túráztatták, bőgették hetykén a masinákat, hanem andalító lassúsággal megálltak a gyalogátkelőnél. Hosszan, illedelmesen várakoztak, pedig ebben a melegben egy tikkadt gyalogos sem ténfergett arra. De még rendőr sem silbakolt a környéken. Már-már arra gondoltam, tán megártott nékik a duhasztó hőség, Vagy nekem, hiszen nem ilyen lassított felvételekhez vagyok szokva. Aztán rájöttem a dolog nyitjára: valami sárga mellény volt rajtuk, mögöttük pedig ott ólálkodott a vizsgabiztos kocsija…

De erről jut eszembe dolgozó népünk és pártunk nagy vívmánya, a Dongó, amely a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek derekán döngicsélt. Ezt motorkerékpár híján használták a laposabb bukszájúak, nem volt más, mint egy drótszamárra szerelhető kicsi, 38 köbcentiméteres segédmotor, mely dörzskerékkel hajtotta a hátsó kereket. Szomszédunknak is volt egy ilyen csodamasinája, azzal vitézkedett, bár gyanítom, többször pedálozott vele, mint az állandóan lefulladó motort használta. Ezért aztán sebességmámor nem igazán foghatta el a szomszédot, no és nem is kurjongatott, hogy izirájder, öcsém, hiszen hogy megálmodómtól, Rejtő Jenőtől is citáljak valamit, egy jó kondícióban lévő fejős tehén röhögve lehagyta volna. Aztán egyszer (bár lehet, többször is), az árokban landolt vele. Ki tudja, tán a Dongó látott meg a kanális mélyén valami ékes, beporozni hivatott virágot, és rászállt. Vagy pedig, ami inkább valószínű: a szomszéd nem bírta a maligánfokot…

Ám hogy azért mégis legyen részünk egy tempósabb sebességmámorban, és a mjúzikról se maradjunk le, imhol a mai zenei desszert lehet, nem először mutatom, de klasszikusokat nem lehet elégszer idézni…

 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

De ha már legutóbbi posztomban Pompei romjain merengtem, itt mesélem el, hogy Iosephus Flaviusnak, az ókor historikusának tollából azt is megismerhetjük, miképp zajlott le Rómában egy győztes háború utáni diadalmenet. A dolog pikantériája, hogy Vespasianus, illetve fia, Titus a zsidók elleni háborút nyerte meg, és az ennek megünneplésére összerántott győzelmi menetről Flavius tudósított, akkor már talán római polgárként. Holott annak előtte Flavius maga is katonai vezető volt a zsidók táborában, jelesül Iotapata erődjét védte, míg el nem fogták, igaz, akkor rögvest megjósolta, hogy Vespasianusból, majd fiából császár lesz. Innentől kezdve a rómaiak, bár sanda szemmel méregették, de magukkal cepelték a háború során, ami köztudott, nem ötperces menet volt. Tehát Iosephus Flavius (aki amúgy ragyogó elme volt), leírása szerint a menet színpompás volt, beléplántáltak apait-anyait, az összeharácsolt hadizsákmány, no és a foglyok hömpölygő tömege követte a győztes hadvezér négy almásderes vontatta kocsiját. Vespasianus mögött, a kocsin pedig ott állt egy rabszolga, aki a gyöztes feje fölé aranykoszorút tartott, ám időnként, miheztartás végett, diszkréten a fülébe susogta: Respice post te! Hominem esse memento! (Tekints a hátad mögé! Ne felejtsd el, hogy ember vagy!)

Hogy aztán Vespasianus a bölcs intelmet megfogadta-e, nem tudom, bár népszerű császárrá vált, akárcsak fia, Titus.

De tököm tudja, miért, mindez a Fidesz-kongresszus idején jutott eszembe, ami nem volt híján némi öntömjénezésnek. Egyedül Pokorni Zoltán, a Fidesz egyik alelnöke intett önmérsékletre…

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Pink Floyd: etalon. Immáron klasszikus. Számtalan bakelit, CD, DVD boldog tulajdonosa vagyok, amin ők muzsikálnak, akár együtt, akár szólóban, mint Roger Waters vagy David Gilmour. Elolvadok tőlük.

Emlékszem, midőn Kézsmárki Zoli haverom quadrofon erősítőt fabrikált, hogy el tudjunk andalodni a Dark Side Of The Moon című bakelitjükön. Fülkápráztató újdonság volt akkoriban, a hetvenes évek végén. Ám egy lemezük, illetve DVD-jük mai napig hiányzik: az 1971-es pompei koncert, ami egy valamiért furi: egy fia fülelő néző sincs ott. Mert ez egy film, amely egy Adrien Maben nevezetű fazon ötlete nyomán született, aki Olaszhonban vakációzva elhagyta a bukszáját a pompei amfiteátrumban. Visszabaktatott megkeresni, de a nyár éji hangulat az ódon, mélabús kövek úgy elbűvölték, hogy úgy érezte: itten pedig egy koncertfilmet kell csinálnia. Ő a Pink Floydra gondolt. Az együttes pedig nem sokat hezitált, hanem felpakoltak, és irány Pompei. Mondom, koncertközönség nincs, hacsak a Vezúv tövében szunnyadó ókoriak szelleme nem ücsörgött a lelátó kövein. A film törzsanyaga a Meddle című korongjuk zenéje, ami Nick Mason szerint az első igazi Pink Floyd-lemez. Egyetértünk.

És itt lelhetünk az éneklő kutyára. No nem a Jack London-félére, hanem egy bluesszám négylábú, panaszos közreműködőjére. Mert a Pink Floyd amúgy fél kézzel és szájjal persze bluest is tud játszani, nem is akárhogyan, ezt a Seamus című opusszal is bizonyítják. Nick Mason, a banda dobosa, Kifordítva című könyvében megírta ennek a szokatlanul rövid kis nótának a históriáját:

„És ott van még a Seamus (a Meddle lemezről). Ezt a számot leginkább az ,újszerű’  kifejezés írja le. Az a bizonyos Seamus, Steve Marriott (a Small Faces tagja) kutyája volt, akire Dave vigyázott. Steve megtanította a kutyát, hogy ha zenét hall, vonyítson. Rendkívüli produkció volt, így hát néhány gitár kíséretével egy délután alatt felvettük a számot. Amire igazán büszkék vagyunk: ellenálltunk a legnagyobb csábításnak, hogy egy teljes albumot hozzunk össze ugató kutyákkal, illetve meghallgatást rendezzünk azoknak a stúdiókutyáknak, akik bármit megtett volna, hogy betörjenek a zenei életbe!”

Nos, ez a nóta Mademoiselle Nobs címen is fut, mint az agár, hogy miért, arról már dunsztom sincs. No de hogy miről is ugatok, izé, beszélek itten, hallga csak ezt a minibluest (Jézuskám, milyen fiatal még itt David Gilmur és Roger Waters, no és milyen fiatal voltam én még akkoriban én), aztán el lehet dönteni, hogy a blöki tényleg muzikális, akár a gramofont hallgató kutyus (bár ő a rég meghótt gazdi hangját kagylózza a legenda szerint), vagy itten pusztán állatkínzás esete forog fenn, amiért manapság már rács mögé dughatnák az egész zenekart. Mindenesetre én élveztem. Lehet, hogy szadista vagyok?

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ha már múltkor elmerengtünk Hmmm mester jóvoltából a díszelgő, kínai női hadosztályok domborodó keblein, a téma továbbgondolásra is érdemes. Egyáltalán: mióta ékesítik hölgyek a világ bármely hadseregét? Hamarjában Jeanne d’Arc, azaz Szent Johanna jut eszembe (bár megelőző korokban is fellelhetnénk őket), aki derekasan aprította az ellent, vagyis az angolokat, fanatizálva saját népét. Erejéből még koronázásra is futotta. Aztán máglyán végezte…

A hölgyek katonai szerepe igazából a II. világháborúban bontakozott ki, természetesen jobbára nem az első vonalban, bár a szanitécnők ott kúsztak-másztak… Ezen túl persze különböző beosztásokban dolgozhattak, teszem azt katonai irodában kopácsoltak az írógépen, orvosként, nővérként, sofőrként teljesítettek szolgálatot, vagy ha láttuk az Angliai csatát, megannyi hölgy pásztorolta a repülésirányító központokban a pilótákat. Az már nem is meglepő, hogy a szovjeteknél női bombázólakulatról olvashattunk.

Aztán eljöttek a boldog békeidők, és a hölgyek, legalábbis egy részük, maradt a hadseregben. Minderről a vélemények igencsak eltérőek, vannak, akik úgy vélik, a nő otthon, a konyhában tüsténkedjen, vagy nyüstölje a gyerekeket. De ha már a seregben szolgál, feléled a sanda gyanú, hogy nem éppen viruló szépség lévén, ott próbál férjet fogni magának. Persze vannak más esetek is. Ott van például az izraeli hadsereg, ahol bizony a hölgyeket is besorozzák két évre, a férfiak pedig három esztendeig koptatják a surranót. Az okot ismerjük: Izrael, bár övé a világ egyik legprofesszionálisabb hadserege, a létéért küzd évtizedek óta.

De miképp érvényesülnek a nők a seregben? Egy 2009-es, számomra meglepő adat szerint például a Magyar Honvédségben szolgálók húsz százaléka nő. Tábornoki polcra még senki nem kapaszkodott közülük, de ezredesi rangig tizenhárman vitték. Ám azt is tudjuk, hogy az utóbbi években, külföldi missziók során már ketten haltak hősi halált…

Mindig megrendítő, ha katonáink halálhíréről olvasunk, de ha nő az illető, még jobban megdöbbenünk, és valószínű, a bajtársakat is jobban sokkolja. Nem csoda. Mert ha végignézzük, hogy a világ hány szegletén húztak mundért a nők, és közülük mennyi hamvasan szép (katonai erényükből ez mit sem von le), bár némelyikük fenségesen marconának tűnik, mint Demi Moore a G. I. Jane-ben (ami egyébként kitűnő film), önkéntelenül aggódunk érettük, szolgáljanak bármely hadseregben.

De hogy lássátok, miről is beszélek, turkáltam a rengeteg videó közül egyet, speciel az izraeli lányokról, ha már megemlítettem őket, és akik jószerével bármely beosztásban szolgálhatnak, kivéve a tengeralattjárót. No igen! Sokukkal szívesen végeznék közös fegyverkarbantartást, bár már elég régóta obsitos vagyok…. Imhol tehát a filmescske! No és az aláfestő mjúzik sem rossz…

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Június 25 van, jeles nap ez: a szabadság napja, merthogy a hónap utolsó szombatján ünnepeljük mámoros ajakkal, hogy az utolsó szovjet katonacsizma kidübörgött Magyarországról. Ha úgy vesszük, tényleg csak ideiglenesen állomásoztak nálunk, 1945-től 1990-ig, tehát röpke negyvenöt évig (mi ez a törökökhöz vagy a Habsburgokhoz képest), az egyetemes történelem óráján ez egy röpke kettyintést jelent. Igaz, láthattunk az újságban olyan képet és aláírást (minő baki, ezért a szerkesztőségben bizonyára fejek is hullottak!) mi szerint a hazánkban ideiglenesen állomásozó Déli Hadseregcsoport tisztjei beköltöznek az új öröklakásokba. Mármint nálunk.

Kuncogtunk rajta, mást nemigen tehettünk akkoriban, mert a Birodalom elég tartósnak tűnt. Éltünk hát mellettük, mi több, sefteltünk is velük, ölég sok magyar lakásban villogott estelente a bálnányi méretű szovjet színes televízió, főleg a ruszki laktanyák mellett. A leleményes magyar már csak ilyen. Én hülye, öntudatos voltam, Videotonra spóroltam, hál’ istennek, nem a robbanékony fajtára…

No de már mikor hervadozni kezdett a vörös csillagvirág, a piacokon már akár aknavetőt is lehetett csencselni a fáma szerint. Nekem egy T—34-es közepes harckocsira fájt a fogam, a Négy páncélos és a kutya iránt fakadó nosztalgiám miatt, de OTP-részletre azt nem lehetett kapni.

Tehát már csak kósza képek ugranak be az ideiglenes állomásozásról. A Damiban (hol van már a kies kis uszoda is!), terpeszkedő szovjet tisztfeleségek aranyfogú mosolyukkal. A ruszki laktanya betonelemekből rót komor kerítése, ami mellett nap mint nap elhaladtam a nyomdába menet, és ahol egyik este egy kiskatona sziszegett rám. Kiderült, valami alkoholra vágyott, mindegy milyen, csak ártson. No és ahogy csak zárt alakzatban közlekedhettek Szolnok utcáin is a kimenőn lévő bakák. És a közös hadgyakorlat katonakoromból, midőn a mellettünk táborozó szovjet kiskatonák szántak meg minket, és dobozszám osztogatták nekünk a fegyverbarátság jegyében a tölcséres Kazbek cigarettát. Mert mi meg füstölnivaló után epekedtünk, nem volt érkezésünk az éjszakai riadó előtt vásárolgatni… Isteni volt a rideg sátorban, a dobkályha mellett ücsörögve letüdőzni, hozzá forró rumos teát hörpinteni.

Emlékeztek még A tizedes meg a többiekre? A veretes mondatra, miszerint az oroszok már a spájzban vannak? No! Hát ’90 óta üres a spájz, azért tán a kompótot nem vitték magukkal…

Mellesleg egy ehhez kapcsolódó nótát fülre lehet fűzni. Hallga csak!

 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Néhanapján elnézegetem a Mezzo tévét, remek zenei kincsesládikó, amelyben, ha felnyitod és beleturkálsz, aranyló hangjegyek csilingelnek a füledbe. Persze balettet is láthatsz, kortársat is és klasszikust, elandalodhadsz a tütüben pompázó leánykákon, amint légies könnyedséggel lebegnek a színpadon, mint valami légi deszant, attól félek, egyszer csak mind fennmarad a levegőben...

De az én fülemet most Pauline Malefane ragadta tökön, hogy némi képzavarral éljek. A Summertime-ot énekelte Gershwin örök becsű darabjából, a Porgy és Bess-ből.

Szép, iskolázott hang, a fekete énekesnőé, tán le is nyűgözött volna, ha nem emlékeznék rá, hogy élt nem is olyan régen egy Janis Joplin nevezetű blueskirálynő, és ő is felfedezte magának ezt a nótát. És nekünk. Nekem. Mert hallottam én ezt már sokféle interpretációban, akár Ella Fitzgeraldtól is, de Joplin ebben felülmúlhatatlan.

Hendrix mondotta Eric Claptonról: ő az a fehér muzsikus, aki úgy játssza a kéket, mint egy fekete. Úgy hiszem, Janis Joplinról is elmondható ugyanez, csak ő a torkával művelte, amit művelt. Mi több: leiskolázza akár Pauline Malefane-t, akár Ellát. Vagyis náluk is feketébben énekelt…

Janis Joplin a Cheap Thrills-korongra énekelte fel 1968-ban az örök becsű számot. Érdekesség a lemez borítója is. A fáma szerint ezen eredetileg Janis és a Big Brothers együttes heverészett volna tök pucéran egy ágyban, legalábbis a blueskirálynő elképzelése ez volt, de a prűd kiadó hamar megtorpedózta a frivol ötletet. (Nem ez lett volna az egyetlen, más együttes is kacérkodott ilyen pajzán gondolatokkal.) Így lépett egyet előre a grádicson a hátsó borítóra tervezett grafika, ami zseniális, és ha végiglegelteted rajta a tekinteted, mintha képregényt nézegetnél, azonkívül beszarsz a röhögéstől.

http://www.amazon.com/gp/customer-media/product-gallery/B00000K2VU/ref=cm_ciu_pdp_images_3?ie=UTF8&index=3

(Sajnos, mafla hozzá nem értőként csak így tudtam feltenni a borító fotóját, kattints a másodikra!)

No de hogy ezt elkerüld, vagy ha már későn szóltam, inkább hallga csak a pucér lelkű és szívű Janis Joplint, stílszerűen fekete-fehérben…

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Címkefelhő

Piss @hm belfold @hm bulvar @hm kulfold @hm kult a magyar szabadság napja Ádám Adamis Anna afekta agácafa Ágnes agyfélteke álamfő Alekosz Alföldi Róbert alkotmánymódosítás állatkert amazonok AMD 65 Amnesty International Ancsa andaxin Angol beteg Animals Antarktisz APEH Apolló Aprajafalva arabok áramszünet aranyér aranyláz Aranymálna Arisztid árpádsáv Ásító inas atom Auróra Avatar baba Babette anyó babona Babos Gyula Babos Project Romani Bach bádogos Bagaméri Bajnai Bajnai kormány Bálint György Bálint nap balkezes Baló György Balogh András baloldaliság bánáti rózsa bandázs bankok Barguzin baseballsapka Battonya Bazilika Beatles bejgli béketábor bélyeg Berlini koncert betyár bidé bikkfanyelv biléta bilincs Biszku Béla BKV Blaskó Péter blogger blöki Blue Breeze blues Bob Marley Bodrogi Bódvalenke bonviván Bonyhád borotva Botka Bourée Bourrée bóvli Böbe Böjte atya Bösendorfer Breivik Brezsnyev brit tudósok Bródy János Budai Bernadett buszsofőr bűz Cady Coleman Caine hadihajó Candy Dulfer Canned Heat Caroline Dale celeb cenzúra Cepregi Cheap Thrills Chris Farlowe Chuk Norris CIA cigaretta címlet cipész Civil Kontroll Clara Zetkin CNN Colosseum Cream Cry Baby Cuba cunami csacsi Csenge csermely Csernobil csikló Csíksomlyó Csíkszereda Csillebérc Csinszka csiperke csipet csapat csoki csontváz csoportterápia csukló dalfesztivál Damjanich János dArtagnan Darth Vader David Gilmour Dávid Ibolya Deep Purple Demszky denevér Dennis Hopper Déry Tibor Dés László Descartes Djabe Dobozy Imre Dongó drukkolás Dusán Eagles Easy Rider Edelény édeske egyenlőbb egykerekezés ehető bugyi Eizenstein elefánt elemózsia Elvis Presley Enola Gay Entebe epeműtét eperfa építési építőtábor Erdély érettségi Eric Clapton esőerdők eszcájg etikett EU biztos Éva évforduló extrém Facebook Faludy György Farkas Bertalan Farkasokkal táncoló farokcsóválás fasisztoid FBI FBI ügynök fecskék Fekete István Fekete Pákó Fekete vonat félárú Félix felsővezeték szakadás Ferenc József férfiak Feri Ferihegy Fidesz Fidesz kongresszus figaró filharmonikusok fix flagelláns Floyd Flying foci Forrest Gump Fradi Free Hugs Freewolf freskó frigó Fukusima Fullajtár Andrea Funyi fülbevaló Für Elise fürdőszoba füst Gagarin galóca gárdamellény Gaskó gazdi gépszedő Gergelynaptár Gergényi GHorváthBoglárka Gillan Ginger Baker gitár glasznoszty gój motorosok Gorbacsov Gordon Gorenje Gózon Gyula Göczey Zsuzsa görcs Green doki grúz guanó Gugyerák gyíkhús gyomorvérzés Gyöngyöspata győzelem Győzike Gyurcsány Hadik András hadsereg haiku Hair hajléktalan Hangfoglaló Hangya Hannibál tanár úr harisnya háromemeletes fül háromezer háromszáz helikopter helyjegy Hendrix herfli Hernádi Hevesi Tamás hideg High Hopes hímes tojás Himnusz hippik Hitler hitves hóeke Hófehérke Hofi Hofi Géza Holle anyó holokauszt horogkereszt Horthy Horthy Miklós Hortobágy Horváth János hőség Hush húsvét Húsvéti nyuszi huszárcsíny Ian Anderson Illés Illés együttes Illés koncert Imogen Heap index ínhüvelygyulladás intercity Internacionálé Iosephus Flavius Irish Tour Isac Asimov Isaura iskola ismeretlen ismerős iszlám izé Izrael Jack Bruce James Cameron Janis Janis Joplin János Pál pápa japáner japánok Jason Hunter Jászi Oszkár Jászladányi alapítványi iskola Jeanne dArc Jeff Beck Jellinek Emil Jethro Tull Jézus Jézus Krisztus Szupersztár Jobbik John Fredriksz Joplin József attila Jurij Gagarin kacsó Kádár kolbász Kádár korszak Kaiser kakaós kakastoll kakukk kalapszalon kalauz Kalimpa kaloda kaméleon kampány kapitalizmus karácsony kardlap Karinthy karóra Karthágó Kaszás Attila Kassza katana Katie Melua katonaság Kazbek keblek kegytárgy Képzelt riport keresztút kerítés Kerouac késelés keszeg Kéthly Anna kétszázas kezeslábas kifestőkönyv Kincskereső kisködmön Király L Norbert kisbolygó Kísérleti gyilkosságok Kisfaludi Strobl Zsigmond kiskakas klipsz kloáka kocsmahivatal kokárda kolbász kolesz Kolontár kommunikáció kompót koncert Koncz Zsuzsa Kontrát Károly konya kopjafa kórház kormányszóvivő korrektor korrupció korsó kórterem kovászos uborka Kovi koviubi kölcsön Köln kölni könyv környezet Kövér Kövér László közeg kravátli kripli krokodil Kuka Kunovics Katinka Kunta Kinte kurva kurvannya kutrica kutya kutyalakodalom Lajka Lajkó lakótelep Lampert Mónika láncfűrész lecsó léggitár légy Lendvai Ildikó Lennon lépcsőház Let It Be LGT liberalizmus Líbia Liszt Ferenc Little Boy Livin Blues lóhere lokátor lokátoros lúdlábtorta Lynyrd Skynyrd maci macska Madách Imre Mademoiselle Nobs Madonna Magdi máj majom Major Tamás makogány Makovecz Mandiner Manócska Március 15 marhatrapp masni Mátrix Matula Mátyás király MÁV Maynard Ferguson Mazsola MDF Medgyessy Megyó mellény Menta meskete Mesterházy Mészáros Lázár meteorológia Mezzo MGP Mi 8 mikádó Mikulás Milteau Minyó mobil Mohácsi Viktória mókuskerék Moldova György Mondd el kedvesem Mónika show Morgó Móricz Morvai motolla Mozart MrBean MSZP Muddy Waters Munkácsy muskátli Nagy Anna Nagy utazás nagyi nagykutya napja Nemeskürty Nemeskürty István Nemesmedves Nemzeti Színház Nenyi népszavazás Nina Simone Nokia nokiás doboz nők nullás liszt nullásliszt nyájas nyakkendő nyalás Nyilas Misi nyomda nyugdíj nyugger nyuszi Odüsszeia októberi tüntetés oldalborda omnibusz orálisan órásmester Orbán Orbán fóbia oroszok Országimázs Országgyűlés orvosok Oscar díj Oszkó Ottlik Géza óvszer Ököritó öleb öltöny öröklakás Őszödi beszéd Öszvér ötvenes pacalpörkölt palacsinta palotapincsi panama Pandora Paplanyos paradicsom paraplé parasztság Párizs párnacsata párthatározat Passuth László patika Patyomkin Pauline Malefane Pavlov Peace In The Valley pecások pedikűr penna peresztrojka permetkapu perverzió Péter Peter Fonda Petőfi Picasso Pierre Cardin pingvin Pink Pink Floyd Pintér pipicici planetárium platánfa plazmatévé plüss Pokorni polgári kör politika Pompei Pongó póráz porszívó portás potencianövelés Presser Presser Gábor Princz Gábor prospektus pszichiátria pudli pulpitus puttony Qeeg Quasimodo Radnóti Radnóti Miklós Rajk Rákosi raszta recenzió Rejtő Réka Rémusz bácsi rend rendőrség rénszarvas répa Réthelyi retorika rigó ringlispíl Rófusz Roger Waters roma értelmiség Rory Gallagher Royal Arbert Hall röfi ruszkik Rúzsa Ruzsa Magdi Rúzsa Magdi sajtár sámfa Samu Sándor palota Sandra Bullock Santana Sárközy sarló és kalapács Sátán Schmitt Schmitt Pál Schmuck Screamin Jay Hawkins Seamus Sebestyén Márta sekszpír Shakespeare siketnéma Sinead OConnor Sinkovits Imre Sipos András sógorok Solti jános Sólyom László sör söralátét sörhajóhadnagy sörnyitó spájz spangli spanyol staub Strauss Kahn stroncium sublótfiók súlyzók Summertime susnyákos sün Sváby Sweet Home Alabama Szabadságszobor szabó szado mazo szagminta szakmány szalámitaktika Szálasi Szalay szamuráj szapora szappanopera szar szárnyas oltár Szása szaxofon százas SZDSZ szegfű szegregáció Szekeres Imre Szelíd motorosok szemüveg Szendrey Júlia szerelő szeretethömpöly szex szidol sziget Szijjártó Szíjjártó Szili Katalin szilveszter szirup szmoking szobabicikli szocializmus szocik Szojuz szoktatás szonovizor szordínó szószóló szovjet Szörényi Levente sztrájk Szundi szúnyog szüret tábor Tal Wilkenfeld talicska tanga Tanító úr taps Tarlós István Taste Tasziló tavaszi fáradtság távirányító téboly Ted Oberg téesz TEK tél Tél tábornok Télapó telegráf téliszalámi Teller Ede templom Tenkes kapitánya tepsi terror terrorelhárítás Tesco Tesla tévé tévészékház The Wall Theology tilalom Titánia Titanic Titus tizedes tízes toalett tojás tokaszalonna Torgyán torkos csütörtök touch and go tökös törpepárt Törppicur törülköző Trianon Tubes turul túszok Tutajos tüntetők tüskeböki Tüskevár tűzijáték uborka ukrán parlament uniformis Unió együttes úr úriember útelágazás Úton úttörővasút űrszex üvegházhatás Üvegtigris Valentin nap Vanek Varga Mihály vargánya vasalás vasutassztrájk végkielégítés vendéglő verkli Vespanianus vezetés Vietnam Viktor világzene vipera virágok vírus Vitya Vityka víz vízágyú vízkereszt Vona Vona Gábor vonat vörösiszap Vujity Tvrtko Vuk WC West Balkán When a Blind Man Cries William Witchi Tia To Wolf Kati Woodstock yard Yitzhak Sinwani Zanzibár záróra Závada Zazi zebra Zorán Zsigó Jenő zsúfoltság zsurnaliszta